“És egyszerre valami furcsa, mély, szomorúság fogta el. Nem félelem, csak szomorúság. Mint aki rájön, hogy egyedül van. Megérzi magát az egyedüllétet, ami köréje nehezedik, és egyszerre egészen tisztán és világosan érzi, hogy mindég is egyedül volt. Egész életén keresztül. Csak nem vette észre. De most... most egyszerre ott van szorosan mellette ez az egyedüllét. Szinte kézzel foghatóan. Csak ki kellene nyújtsa a kezét, és valami élettelen, hideg és nyúlós feketeséget tapinthatna vele, ami ott terpeszkedik körölötte mozdulatlanul, minden oldalon, körülzárja és nincs mögötte semi, és ez az egyedüllét.”
Wass Albert, A funtinelli boszorkány II.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése