anyám

A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban - -

Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktõl vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünõdtem,
hogy õk egész fazékkal esznek - -

Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónõk korán halnak,
a cipeléstõl reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól - -

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhõjáték
a gõz s levegõváltozásul
a mosónõnek ott a padlás - -

Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tõke
megtörte, mindíg keskenyebb lett -
gondoljátok meg, proletárok - -

A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt néki - -

(József Attila)
1931. január 6.

altató

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdõ, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelõ juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.

(József Attila)
1935. február 2.
Itt már csak ember embert kínzott, gyilkolt halomra, kéjelgett a felbomló hús büzében, itt már csak hullákat égetnek a félholtak és tárgyakat szortíroznak a raktárnokok; mélyebbröl, sokkal mélyebbröl pusztul a világ, mintsem a történelem azt akár ésszel, akár tudománnyal felérhetné...

(kertész imre, valaki más)
A számtalan kis, egyéni tévedésböl létrejön a nagy, közös tévedés. És ez a tévedés az egyetlen igazságunk.

(kertész imre, valaki más)

én

"De ez az én ő volt, és ő ezt teljesen átélte. Ő volt ez az én, testben, lélekben, egy a húsával és emlékeivel, múltjával, jelenével, jövendőjével, melyet mind összefogunk, mint sorsot, mikor magunkra eszmélünk, s kimondjuk a változhatatlan szót: én."

(Kosztolányi Dezsö, Pacsirta)

panka

anna
kegyelem
isten kegyelme
kellem
kecsesség
báj
július huszonhat

mit kell tudnia istennek?

Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne,

hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent,
rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni,
és hagyjon fel a dohányzással,

hogy ne várja tőlem, hogy porszívózzak ki mindent,
rázzam ki a szőnyegeket, járjak úszni,
és hagyjak fel a dohányzással,

hogy vegye számításba, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
ne akarjon tökéletes lenni,
és ne akarja a világot se tökéletesnek,

hogy számításba veszem, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
és nem akarok tökéletes lenni,
és nem akarom a világot se tökéletesnek,

de hogy azért vannak határok,
hogy ne higgye, hogy elfelejtem neki
a jóvátehetetlen dolgokat,

hogy azért vannak határok,
hogy nem hiszem, hogy elfelejti nekem
a jóvátehetetlen dolgokat,

végül hogy ha senkinek senki, ő biztosan
tartozik nekem
magával,

hogy végül ha senkinek senki, én biztosan
tartozom neki
magammal.


Kántor Peter

sziget

"Mintha mindnyájan szigeten lennének, távol az emberektől, távol az emberi törvényektől. Ha volna oda út. A szigethez, ehhez a biztonsághoz, a festékhez. De nincs oda út. Nem lehet elkomédiázni az életet, nem lehet felöltöztetni. Vannak, akiknek csak a fájdalom marad, a kegyetlen, alaktalan fájdalom, mely semmire sem jó, semmire sem használható, csak arra, hogy fájjon, ebbe aztán beleássák magukat, mindig mélyebben hatolnak bánatukba, mely csak az övék, a végeérhetetlen tárnába, a sötét bányába, mely végül össze¬omlik fölöttük, és akkor ott maradnak, nincs mentség."

(Kosztolányi Dezsö, Pacsirta)

gondolkodás

"A túl sok gondolkodás vagy szerencsétlenné tesz, vagy misztikussá. Wittgenstein végül is misztikus volt, akárcsak Kafka. Csakhogy ö más anyaggal dolgozott: a logikával. Világokat kellett lerombolnia, míg a romok alól, mint felcsillanó drágakö, hirtelen kivillant a hite. Elképzelem öt e pillanatban, kezében a kinccsel: nézi, nézi, és nem talál nevet rá. De annyit tud, hogy csoda történt, s hogy meg van mentve."

(Kertész Imre, Valaki más)

búcsú

"Hosszú volt a válás és nehéz. Sokáig nem indult a vonat. Az ilyen vicinálisok túlbuzgóak, eleinte megrémítenek, hogy mindjárt tovarobognak, és neki is zökkennek nagy dérrel-durral, de aztán a legutolsó percben mindig akad valami rettenetes baj. Éppen elég idejük maradt a búcsúzkodásra. Mindent elmondhattak, amit akartak, és ki is fogytak a szóból. Az öregek fölszárították könnyeiket, álldogáltak, szerették volna, ha vége szakad az elnyújtott jelenetnek."

(Kosztolányi Dezsö, Pacsirta)

a magyaroknak

Kezünket kinyújtva
állunk a határon
s a levegőből roppant zsinórt
fonunk nektek testvérek
az elfúló kiáltás
s a görcsbe rándult öklök
haranggá jajdulnak s a szív
nem verhet riadót
a véres kövek kérnek
haldokló vizek kérnek
s mi állunk a határon
csak állunk a határon
állunk a józan ész
jól-fontolt határán
innen nézzük a tűzvészt
halálba bámulunk
1956.

(Zbigniew Herbert, fordította: Gömöri György)

amit gondolunk

"Megértjük-e valaha, amit gondolunk?" (Jung.)
Megértem-e valaha az életemet? Megérthetem-e? Minden ellene szól: a bennem gyökerezö idegen én, az önigazoló moralista, a hazug fabulagyártó.
Hannah Arendt állitja, hogy minden írásának egyetlen inditéka: megérteni valamit. De ránk hagyja a "megérteni" szó homályát.
Megérteni: ez valójában annyit jelent, mint birtokba venni (különben nem volna ennyire fontos).
Létezik-e a megértenésnek olyan útja, hogy nem birtokolom, nem kerítem a hatalmamba azt, amit megértek? Mondjuk: beleveszni egy elbeszélésbe, és ott valami kiúttalan csapdában foglyul esni...

(Kertész Imre, Valaki más)

verklis

föld

"A föld mélyébbben megtanit önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérközik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszköszre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes."

(Saint-Exupery, Az ember földje. Forditotta: Rónay György)

mező

“temetés után egy férfi, ki apját csendben eltemette, kószál a mezőn.
többen vannak és mégis egyedül.
arcába fúj a kemény hideg szél, de mégis ez a tavaszi szél az ami a kikelet
illatát hozza...az ujjászületés szele ez.
mélyen magában kutat és kérdéseket tesz föl melyekre nem tudja a választ.
változik, mint minden, és már semmi se ugyanaz mint tegnap...
felnőtt lett és mégis oly törékeny mint egy fűből előbújó kis hajtás.”

nagyapa

"nagyapám haza jöt es a gyerek azt kérdezte tölle – mit hozot.
és mindig azt válaszolta: fáradt lábakat.
mar tudtam a választ, de még így is mindig megkérdeztem."

tök

"a tököt az álatoknak adták.
a magot pedig kiszáritoták és belöle egy erös zöld olajat csináltak.
ez az olaj kevesebet tartot mint a disznó zsir, ugy hogy elöször let elfogyaztva.
kisütöt reszelt krumplival vagy krumplisalátával: a gyerek nagyon szerette."